Booking.com
Booking.com

Mégis működőképes az elektromágneses hajtómű

tudományűrhajó  Admin   2016.06.23

Az elektromágneses hajtóművel 70 nap a Mars utazás és az Alpha Centauri is "csak" 92 évnyi távolságra lenne. A megépítésével nagyot lépne előre az űrhajózás.

A fizikusok most megjelent tanulmánya azt állítja, hogy a sokat vitatott elektromágneses meghajtás mégsem mond ellent newton harmadik törvényének. Ez fontos előrelépést jelenthet az űrutazás terén. Az EM meghajtó segítségével, egy Föld-Mars utazás 70 napig tartana, a mostani 220 nappal szemben.
Papíron az elektromágneses hajtómű egyszerűen nem kéne, hogy működjön, ezzel szemben a NASA és független kutatók Németországban sikeres teszteket végeztek.
Az EM meghajtó szakít a folyékony, vagy a szilárd üzemanyaggal, kizárólag elektromágneses hullámokat használ a tolóerő előállítására, mégpedig úgy, hogy mikrohullámok pattognak egy fémüregben. Newton harmadik törvénye szerint: "két test kölcsönhatásakor mindkét test erővel hat a másikra, ezek az erők egyenlő nagyságúak és ellentétes irányúak. A két erőt erőnek és ellenerőnek nevezzük." Tehát szükség lenne, hogy valamire, ami távozik a hajtóműből, de az elektromágneses hajtómű nem használ üzemanyagot, így égéstermék sincs.
A Finnországi COMSOL cég, a Helsinki Egyetem és a Jyväskylä Egyetem tudósai rájöttek a titok nyitjára.
Az elektromágneses hajtómű a fény, vagy pontosabban fotonok segítségével halad előre.
A kutatók erre azért nem jöttek rá korábban, mert a kibocsátott fotonok párban állnak és kioltják egymást. Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor a vízben két hullám találkozik. A két hullám ott van de a víztükör sima, mert kioltották egymást. Ez még csak elméleti megoldás, csak papíron létezik.
Ahhoz, hogy kimutathassák a fotonokat, hasonló eszközre lenne szükség, mint amivel a gravitációs hullámot is bemérték. A tudósok előtt ez a következő feladat, hogy bebizonyítsák az elmélet helyességét.
Az űrhajózás sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben, de a meghajtás szinte semmit. Régóta folynak kísérletek fotonmeghajtással és napvitorlával is.
Hirdetés







Mégis működőképes az elektromágneses hajtómű
Az elektromágneses hajtóművel 70 nap a Mars utazás és az Alpha Centauri is "csak" 92 évnyi távolságra lenne
Booking.com
Booking.com

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés
Booking.com
Hirdetés
fel